Little Butterfly 2. Fejezet 4. Rész / Balszerencsés kirándulás

♦ Jimin Pov ♦ Közelebb érve érthetőbb lett a halk beszéd, amit már a távolból is hallottunk. Névsorolvasás. A kapun kívül megálltunk és Kookot annak a peremére ültettük. - Vizet – mondta. – vizeeet – húzogatta Tae pólóját. - ÉS AKKOR MOST A TIZEDIKESEK – figyeltünk fel V-vel a hang irányába. - Taeeeeee – nyavalygott még mindig Jungkook. - Várj, már egy kicsit kérlek – szólt neki vissza halkan, aki karba tett kézzel elfordult tőle és ezzel bevágta a durcit. - A lányok nem nyavalyognak ennyit – rázta meg a fejét Suga, majd átment az úttesten a kis boltba. A névsorolvasás közben ment folyamatosan, majd V nevét hallottuk meg. - KIM TAEHYUNG? - ITT VAGYOK – kalimpált a kezével a tanár felé, aki kis idő után észrevette. – ITT VAN PARK JIMIN IS – kiabálta még oda a tanárnak, aki bólogatva, húzott egy vonást a papírján, tollával. - Köszi – mosolyogtam V-re. - Na, itt van a vized – dobta Kook ölébe a flakont Suga, aki még vagy tíz zacskóval a kezében tért vissza. - Hát azok? – kérdezte Tae. - Mi? Ja, ez? – emelte fel a zacskókat Yoongi – kaja, mivel rohadt sokáig oda leszünk. - KÉREM, A DIÁKOK SZÁLLJANAK BE A BUSZOKBA – hallottuk meg az utasítást. - Jungkook nem maradhat egyedül – mondta aggódóan Jin. - Velünk jön – segítette fel ismét V, Kookot. - Észre fogják venni – mondtam. Majd Hobira néztem félénken. Most nem leszünk együtt egy darabig. Elindultunk az osztályainkhoz, de még mielőtt felszálltunk volna a buszra megálltunk és megöleltem Hobit. - Nem soká talizunk, nyugi – mondta majd adott a homlokomra egy apró puszit. Elsétált Sugáékkal a másik járműhöz és mi is a buszunk lépcsője elé sétáltunk ahol a biológia tanárunk állt az ajtóra támaszkodva kezével. Egy ideig azt reméltük nem veszi észre Jungkookot de sajnos nem így lett. - Jeon Jeonguk! Ez nem a te buszod – mondta szigorú tekintettel, majd ahogy az arcát fürkészte észrevette, hogy nem a megszokott, normál állapotába van. – Jungkook te részeg vagy? – lépett elé, majd arcát feje felé fordította. - Nheeem – vigyorgott rá a tanárra Kook, amin kuncogni kezdtem én is. Összehunyorította tanárunk a szemét majd elengedte a fejét és a füléhez hajolt. - Remélem, van nálad még, mert ha megérkeztünk van egy kis beszélni valónk – lépett egyel hátrébb tőle mosolyogva. Mi a fene van ezekkel a tanárokkal most komolyan? – menjetek – mondta nevetve és felsétáltunk a lépcsőn. Osztálytársaink furcsán és félénken néztek ránk, habár az utóbbi valószínűleg Tae miatt lehetett. Leghátra leültünk. Én az ablak mellett, Jungkook jobbról mellettem, Tae pedig ő mellette ült. - Még mindig durcis vagy? – szólt hozzá halkan V. - Mi? Miért? Taeee menjünk haza – monda neki, nyűgösen Jungkook és a vállára dőltötte fejét. - Nem mehetünk most Kookie – adott egy puszit, homlokára, aki aztán el is szenderedett. Elindult a busz és utánunk a többi is. Körülbelül egy félóráig tarthatott az út, majd a helyszínre érkeztünk. - Kook – simított arcára V. Iszonyatosan jó érzés őket végre így látni. Nagyon édesek. Vajon mi is ilyenek vagyunk Hobival? Megvártuk, míg leszálltak társaink a buszról, majd lassan Kook is kezdett ébredezni. Miután már mindenki elhagyta a járművet, a tanárunk jött fel a lépcsőn, majd hozzánk sétált. - Jeonguk és Taehyung ti maradjatok itt a buszban – nézett rájuk – Jimin, te pedig menj le a többiekhez – fordította arcát felém. Vetettem egy biztató pillantást Taehyungra majd én is leszálltam a buszról. Az erdő hatalmas volt, és az égig érő fáktól alig látszódott ki a nap. Sugarai a lombokon szűrődtek át. Kissé szeles lett az idő, amitől a levegő is hűlhetett egy-két fokot. Beért az utánunk következő busz is amelyről Jin, Rap Monster és Suga szállt le a zacskóival a kezében, majd felém tartottak. Én is megindultam és a hirtelen feltámadt szél tincseim közé süvített. - Na csáó – köszöntem nekik mikor már alig volt köztünk öt méter. - V és Jungkook? – kérdezte Jin mögém és a tömeg közé nézve. - Fent maradtak a buszon. Úgy gondolta a tanárunk jobb lesz neki ott mivel észrevette, hogy részeg – válaszoltam. - Ah, az a gyerek komolyan.. – csóválta meg a fejét RapMon. Tőlünk nem messze pedig beparkolt még egy busz, amit remélek, hogy a Hobiéké. A fiúk is megfordultak, hogy figyeljék a buszból kilépő embereket. - Yoora – futott Suga szerelméhez és én is vele tartottam Hobi miatt. - Szia Jimin – mosolygott rám kedvesen Yoora, majd mögötte szerelmem is lesétált, aki egyből a nyakamba ugrott. - Hiányoztál – mondta. - Te is nekem – távolodtunk el egymástól és visszasétáltunk Jinékhez akik egy helyben maradtak. - Na skacok a kajákat most adom oda nektek, hogy ne halljatok éhen – nyomott mindenki kezébe egy-egy szatyrot Suga, amelyekbe mindenféle pék sütik és üdítők voltak. - Nem sok ez egy kicsit? – nézett bele Jin is a zacskóba. - Ha túl akarjátok élni, akkor nem – nevetett fel Suga. Míg beszélgettünk egy darabig a többi busz is megérkezett, majd az az idős úr, aki a névsorolvasást is végezte a tömeg elé állt és köszöntött minket. - Na skacok hat óráig van időtök gyűjtögetni, összesen száz zászló van elrejtve, és mint mondtuk a kijelölt útvonalakon haladjatok. Akinek szüksége van, vízre vagy táskára az jöjjön ide és vigye magával. A szabályokat tudjátok. Aki esetleg még gondolkozna azon, hogy megszökik annak haladéktalanul igazolatlan óra és biztosítom a tesi tanárotok jóvoltából a bukást. - Hobi ugye akkor tudod, hol vannak a zászlók? – hajoltam füléhez, hogy értse, mit beszélek. - Persze, Jimin bízhatsz bennem! – kacsintott rám, nevetve. Visszafordultam oktatónk felé, hogy semmi fontos dologról le ne maradjak. - Na, szerintem akkor most jöjjön ide az, akinek kellenek az említett dolgok – ütötte össze tenyerét majd az egyik általuk felállított asztalhoz sétált, amin rengetek vizes flakon volt és üres hátitáska. - Hozunk nektek skacok táskát – indult meg Jin, RapMonnal együtt, majd miután elvették azokat, mindegyikünknek kiosztottak egyet és bele tettük a zacskóink. Még vártunk vagy tíz percet mire mindenki összeszedte magát és újra mondandójába fogott tanárunk. - Nos, most, hogy mindenkinek meg van, mindene annyit mondanék még, hogy ha már nem találtok zászlókat, akkor gyertek vissza ide és megszámoljuk, mennyit gyűjtötteket aztán pedig visszaszállítunk benneteket a suli elé. Sok szerencsét mindenkinek és ne menjetek le a kijelölt utakról! – fújta meg végül a sípját, ami után beszaladtak a többiek az erdő mélyébe. - Na, akkor sok szerencsét srácok – mondta Suga és Yoorával együtt elsétáltak tőlünk. - Baszottul nincs még mindig kedvem ehhez – morogta Jin. - Nyugi hercegnőm, elleszünk – mosolygott kedvesen Jinre RapMon. - Hercegnő? – húzta fel a szemöldökét Hobi rájuk nézve. - Moni mondtam, hogy ne hívj itt így – bokszolta vállba, kedvesét Jin. - Igen, hercegnő. Az én hercegnőm, akit mindig megmentek – vigyorgott RapMon Hobira majd átölelte Jint vállánál. – Na, sziasztok skacok – fordultak el tőlünk ők is és eltűntek a sűrűn álló fák között. Hobira pillantottam, aki még mindig nagy lelkesedéssel és magabiztossággal állt maga elé nézve. - Na Jimin, arra lesz az egyik – mutatott arra amerre Sugáék indultak el nem rég. - Bízom benne – mondtam magam elé és elindultunk abba az irányba. Hoseok mögött mentem, aki az egyik fa törzsénél nem sokkal később megállt majd az ágakat kezdte vizsgálni a szemével. Őt utánozva én is így tettem majd megláttam az egyik lentebbi ágra feltekert piros anyagot. - Ott van! – mutattam felé, hogy Hobi is észrevegye. Magasságomhoz képest túl magason volt az ág. - Majd én leszedem – mondta és pipiskedve pont, hogy elérte a zászló szélét. - Egy meg van – mosolyogtam rá, és ahogy láttam rajta ő is örült neki. ♦ Hoseok Pov ♦ Közelebb érve már érthető volt, hogy névsorolvasás zajlik. A kapun kívül megálltunk és Kookot annak a peremére ültettük.
- Vizet - rángatta V pólóját - vizeeet.
- ÉS AKKOR MOST A TIZEDIKESEK - kiáltott fel az igazgató.
- Taeeeeeeeee - nyavajgott még mindig Kook.
- Várj már egy kicsit kérlek - suttogta Tae, mire Jungkook karba tett kézzel hátat fordított Taehyungnak, jelezve ezzel, hogy megsértődött.
- A lányok nem nyafognak ennyit - rázta meg a fejét Suga, majd elindult a kisbolt irányába.
- Kim Taehyung! - hallottuk meg V nevét.
- ITT VAGYOK - kiabált a kezével kalimpálva - ITT VAN PARK JIMIN IS!
- Köszi - mosolygott Jimin Taere.
- Na itt van a vized - dobta Kook ölébe a vizet Suga, aki két zacskóval a kezében tért vissza.
- Hát azok? - bökött a fejével a zacskókra Tae.
- Mi? Ja, ez? Kaja, mivel rohadt sokáig odaleszünk. 
- KÉREM, A DIÁKOK SZÁLLJANAK BE A BUSZOKBA - hallottuk meg az igazgatónk utasítását.
- Jungkook nem maradhat egyedül - mondta aggódóan Jin.
- Velünk jön - segítette fel V az említettet.
- Észre fogják venni - mondta Jimin, majd félénken rám nézett. Mindenki megindult a saját busza felé, de még mielőtt felszálltunk volna Jimin óvatosan megölelt.
- Nem soká talizunk, nyugi - mondtam, majd adtam homlokára egy apró puszit. Sugáékkal elindultunk a buszunk felé és beszálltunk sajátjainkba. Yoora és barátnője elé ültem egyedül.
- MENNYI IDŐ AZ ÚT? - kiabáltam előre.
- Körülbelül fél óra - hangzott a sofőr válasza.
- Király, addig alszom - motyogtam, majd elterülve az üléseken lassan aludni kezdtem. 

- Hoseok ébredj - szólt egy lágy női hang - itt vagyunk.
- Hagyj békén. Nem akarok menni álmos, vagyok - nyöszögtem forgolódva.
- De hát lent van Jimin is - kuncogott kicsit az előttem támaszkodó lány, akit most már felismertem. Yoora volt. Jimin nevére felpattantam és megdörzsölve a szemem Yoora mögé álltam, jelezve, hogy mehetünk. Mosolyogva megindult a busz ajtaja felé, és ahogy leszálltunk máris rohant felénk Suga és Jimin. Meglátva szerelmemet rögtön nyakába ugrottam.
- Hiányoztál - mondtam.
- Te is nekem - távolodtunk el egymástól és visszasétáltunk Jinékhez.
- Na skacok a kajákat most adom oda nektek, hogy ne haljatok éhen - nyomott mindenki kezébe egy-egy szatyrot Suga, amelyekbe pék sütik és üdítők voltak.
- Nem sok ez egy kicsit? - nézte Jin a zacskó tartalmát.
- Ha túl akarjátok élni, akkor nem - nevetett fel Suga. Lassan megérkezett a többi busz is, majd egy idős bácsi végezve a névsorolvasással élénk állt és köszöntött minket.
- Na skacok 6 óráig van időtök gyűjtögetni, összesen száz zászló van elrejtve, és mint mondtuk a kijelölt útvonalakon haladjatok! Akinek szüksége van, vízre vagy táskára az jöjjön ide és vigyen magával. A szabályokat tudjátok. Aki esetleg még gondolkozna azon, hogy megszökik, annak haladéktalanul igazolatlan óra és biztosítom a tesi tanárotok jóvoltából a bukást.
- Hobi, ugye akkor tudod, hol vannak a zászlók? - hajolt a fülemhez Jimin.
- Persze, Jimin bízhatsz bennem! - kacsintottam rá nevetve.
- Na, szerintem akkor most jöjjön ide az, akinek kellenek az említett dolgok - ütötte össze két tenyerét, majd egy asztalhoz sétált ahol rengeteg vizes flakon és üres hátizsák volt.
- Hozunk nektek skacok táskát - indult meg Jin Rapmonsterrel, majd visszatérve mindenkinek adtak egy táskát és beletettük a zacskóinkat. Vártunk egy tíz percet, míg mindenki összeszedte magát és tanárunk újra mondandójába fogott.
- Nos, most hogy mindenkinek meg van, mindene annyit mondanék még, hogy ha már nem találtok zászlókat, akkor gyertek vissza ide és megszámoljuk mennyit gyűjtöttetek, aztán pedig visszaállítunk benneteket a suli elé. Sok szerencsét mindenkinek és ne menjetek le a kijelölt utakról! - fújta meg végül a sípját, ezzel jelezve, hogy bemehetünk.
- Na, akkor sok szerencsét srácok - mondta Suga és besétált Yoorával az erdőbe.
- Baszottul nincs még mindig kedvem ehhez - morogta Jin.
- Nyugi hercegnőm, el leszünk - mosolygott RapMon Jinre.
- Hercegnő? - húztam fel szemöldököm rájuk nézve. Lehetnének ennél nyálasabbak?
- Moni mondtam, hogy ne hívj itt így - bokszolta vállba párját SeokJin.
- Igen, hercegnő. Az én hercegnőm, akit mindig megmentek - vigyorgott rám Rap Monster, majd átölelte Jin vállát és az erdő felé vették az irányt - Na, sziasztok skacok - azzal el is mentek.
- Na Jimin, arra lesz az egyik - mutattam abba az irányba amerre Sugáék mentek. Jimin kicsit mögöttem sétált, majd odaérve az egyik már ismerős fához az ágai között kezdtem kutakodni.
- Ott van! - mutatott egy kis piros zászló felé, miközben próbálta levenni a fáról, de túl alacsonynak bizonyult.
- Majd én leszedem - mondtam és pipiskedve elértem a zászló szélét.
- Egy meg van - mosolygott rám.

- Van még sok, gyere - mondtam, majd előre futottam egy kidőlt fának a törzséhez. - Azt hiszem itt is van egy - guggoltam le a fatörzs mellé és nézelődni kezdem. Jimin is leguggolt mellém és minden porcikámat végig mérve kezdett mosolyogni. Pár percig még kerestem, ő pedig folyamatosan csak nézett. - Mi az? Mit szeretnél? - mosolyogtam rá szélesen - ahelyett, hogy engem bámulsz, és mocskos dolgok mennek le a fejedben, inkább segíthetnél.

- Én ne-nem isss - nyelt egyet és a fatörzset nézte vörös arccal - ott van - húzta ki a zászlót a fatörzs alól.
Tovább mentünk majd hét zászló után már a fele úton túl voltunk. Az a pár óra alvás elég kevésnek tűnt, szóval az erő kezdett kimenni a lábamból és egyre lassabban sétáltam. - Mennyi zászló van még? - érdeklődött számolgatva a már meg lévőket, amiket a kezében tartott.
- Ezen az úton négy. De tizenegy zászlóval, ha visszaérünk időben nyert ügyünk van - ásítottam egyet a fáradtságtól.
- Nagyon álmos vagy?
- Kicsit.
- Nem állhatnánk meg kicsit? Úgyis tudod, hogy hol vannak a zászlók és időnk is van még rengeteg.
- Először gyűjtsük össze. De édes vagy, hogy törődsz velem - mondtam, majd hirtelen odafordulva felé egy puszit adtam ajkaira, amire megállt egy pillanatra - Tudod, elég vicces, hogy még most is így meglepődsz, ha csinálok veled valamit - nevettem, miközben lekaptam egy zászlót két nagyobb kő közül.
- Nem vagyok hozzászokva...
- Hozzászoktatlak én - néztem hátra a vállam felett. Mosolyogva megrázta a fejét és mellém lépdelt.
- Neked ki volt az első? - kérdezte halkan.
- Miben? - értetlenkedtem.
- Hát... Úgy értem... Kivel feküdtél le elsőnek?
- Miért olyan fontos ez? - nevettem fel.
- Csak az első volt. Érdekel.
- Nem ismered. Nem ide jár - sóhajtottam.
- Szép volt? - emelte rám tágra nyílt szemeit.
- Eléggé.
- Rendes volt?
- Mondjuk.
- Szeretted?
- Hogy lehetsz olyasvalakire féltékeny, akit nem is ismersz? - nevettem ki, miközben átöleltem a vállát - Nem szerettem.
- Chh... Nem vagyok féltékeny - fonta össze mellkasa előtt a karjait.
- Persze - ráztam meg a fejem kuncogva. Hosszabb csönd ült közénk, miközben csak tovább sétáltunk.
- És engem szeretsz? - törte meg a csendet vékony hangjával.
- Mindennél jobban. De hát ezt tudod - válaszoltam neki halvány mosollyal, egy puszit adva homlokára. Elvörösödött és a földet kezdte bámulni mosolyogva.
Egy bokorhoz sétáltam, ahonnan ki szedtem egy újabb piros zászlót és a kezébe adtam. - Még kell kettő - állapította meg Jimin összeszámolva a kezében tartott zászlókat.
- Látod azt a vastag fát, aminek a törzsébe szívecske van vésve?
- Aha.
- Ott is van egy - futottam a fához és az ágai között kezdtem kutakodni egészen közel állva a törzséhez. - Hol a francban van? - motyogtam, majd megfordultam, hogy lássam, merre van szerelmem, aki közvetlen mögöttem állt. Ahogy teljes testemmel felé fordultam kezével fejem mellett megtámaszkodott, csípőjét az enyémnek nyomta, majd lassan feljebb húzódott. - Jimin te mit... - kezdtem bele kérdésembe, amikor ellépett tőlem és büszkén felemelte az újabb kis zászlót.
- Túl mocskos a fantáziád Hobi - mosolygott szélesen - én csak levettem a zászlót.
- Ehe - néztem rá eltartott szájjal.
- Perverz - nevetett.
- Szépfiú, velem inkább ne szórakozz - léptem el a fától, majd közvetlenül elé álltam.
- Miért? - fonta keresztbe ismét a karjait kihívóan mosolyogva rám.
- Hidd el, hogy nem jársz jól - suttogtam ajkaihoz hajolva.
- Miért mit fogsz csinálni? - motyogta a számat bámulva.
- Nem szeretnéd megtapasztalni az én bosszúm - mosolyodtam el szélesen, majd lassan megcsókoltam - menjünk - fogtam meg nevetve a kezét és tovább sétáltunk az úton. ♦ Jimin Pov ♦

- Van még sok, gyere - mondta, majd előre futott egy kidőlt fa törzséhez. - Azt hiszem itt is van egy - guggolt le a fatörzs mellé és nézelődni kezdett. Én is ugyanúgy cselekedtem ahogyan ő. Annyira édesen nézett, ki hogy lelkesen kereste azt a nyamvadt zászlót. Pár hajtincse a szemébe lógott, de nem törődött azzal, hogy megigazítsa. Teljesen elvarázsolt az egész külseje és tudomást sem vettem a körülöttem zajló dolgokról. - Mi az? Mit szeretnél? – mosolygott rám szélesen, de én meg sem moccantam. - ahelyett, hogy engem bámulsz, és mocskos dolgok mennek le a fejedben, inkább segíthetnél. - Én ne-nem isss – nyeltem egy nagyot majd fatörzset kezdtem vizsgálni én is. - ott van – akadt meg a szemem a kis piros anyagon és kihúztam alóla. Hobi rám hagyta a zászlók számolását és a meglévő hét darabbal teljesen úgy éreztem, hogy elég is lenne ennyi. Amúgy sem kapnánk érte valamit, nagy jutalmat. Tovább haladtunk az erdő sűrűjében egyre bentebb és bentebb teljesen addig, amíg már nem is láttam a nagy tisztást ahonnan indultunk. - Mennyi zászló van még? – kérdeztem tőle miközben a kezemben lévőket újra átszámoltam. - Ezen az úton négy. De tizenegy zászlóval, ha visszaérünk időben nyert ügyünk van – ásított egy nagyot. - Nagyon álmos vagy? - Kicsit. - Nem állhatnánk meg kicsit? Úgyis tudod, hogy hol vannak a zászlók és időnk is van még rengeteg – mondtam aggódóan. Nem szeretném, ha összeesne a fáradtságtól előttem. - Először gyűjtsük össze. De, édes vagy, hogy törődsz velem – mondta mosolyogva majd hirtelen hátrafordult és egy apró csókot hintett ajkaimra. - Tudod, elég vicces, hogy még most is így meglepődsz, ha csinálok veled valamit – nevetett, miközben az előttünk lévő két nagy kő közül kihúzta az újabb zászlót. - Nem vagyok hozzászokva... – mondtam kicsit megszeppenten. - Hozzászoktatlak én – nézett hátra válla felett. Mosolyogva megráztam a fejem és mellé sétáltam. Eltelt pár perc. - Neked ki volt az első? – kérdeztem halkan. Igazából ez az óta a nap óta érdekelt, amikor elsőnek feküdtünk le egymással és elárulta, hogy nem én vagyok neki az első. - Miben? – értetlenkedett. - Hát... Úgy értem... Kivel feküdtél le elsőnek? – egyre kellemetlenebbül éreztem magam. - Miért olyan fontos ez? - nevetett fel. - Csak az első volt. Érdekel. - Nem ismered. Nem ide jár – sóhajtott egy nagyot, de ezzel még nem szeretném, ha azt gondolná lezárta a témát. - Szép volt? – emeltem rá e tekintetem. - Eléggé – mondta maga elé nézve. Egy kissé most szíven ütött a válasza. - Rendes volt? – kérdezősködtem tovább. - Mondjuk. - Szeretted? – igazából ez az egy dolog érdekelt a legeslegjobban. - Hogy lehetsz olyasvalakire féltékeny, akit nem is ismersz? – nevetett ki és jobb kezét a vállamra tette. - Nem szerettem – nézett szemeimbe. - Chh... Nem vagyok féltékeny – fontam össze magam előtt karjaim. Pedig most, hogy őszinte legyek eléggé az lettem. - Persze - rázta meg a fejét kuncogva. Néhány perces szótlan sétálásunk után nem bírtam magamban tartani az újabb kérdésem. - És engem szeretsz? - Mindennél jobban. De hát ezt tudod – válaszolt egy halvány mosollyal az arcán majd egy puszit adott a homlokomra. Éreztem, hogy az arcom ismét vörösbe borul. Mosolyogva lehajtottam a fejem és még egy kicsit tovább sétáltunk, míg nem Hobi egy bokorhoz sétált és kihúzott belőle egy újabb zászlót és a kezembe adta. Ezzel már kilenc volt a birtokunkban. - Még kell kettő – adtam tudtára Hoseoknak is. - Látod azt a vastag fát, aminek a törzsébe szívecske van vésve? – mutatott a fa irányába. - Aha. - Ott is van egy – futott oda és az ágak között kezdett kutakodni. Épphogy csak felpillantottam az ágak közé meg is láttam a piros anyagot Hobi fejétől nem messze. - Hol a francban van? – motyogta kissé idegesen, és amire megfordult már mögötte is voltam. Teljes testével felém fordult, meglepődött arccal. Az egyik kezemmel megtámaszkodtam feje mellett. Csípőmet az övének nyomtam és, hogy valóban elérjem az anyagot feljebb húzódtam. - Jimin te mit... – kezdett volna bele kérdésébe, de végre elértem a zászlót és kihúztam az ágak közül és eltávolodtam szerelmemtől majd büszkén felmutattam neki. - Túl mocskos a fantáziád Hobi – mosolyogtam szélesen - én csak levettem a zászlót. - Ehe – nézett rám eltartott szájjal. - Perverz – nevetettem fel. - Szépfiú, velem inkább ne szórakozz – lépett el a fától és közvetlenül elém állt. Bírom, amikor azt hiszi mindenkinél keményebb, de ezt irtó aranyosan csinálta. - Miért? – fontam keresztbe karjaim magam előtt ismét és kihívóan néztem rá. - Hidd el, hogy nem jársz jól – suttogta ajkaimhoz hajolva. - Miért mit fogsz csinálni? – motyogtam miközben le sem tudtam venni a szemem szájáról. - Nem szeretnéd megtapasztalni az én bosszúm – mosolyodott el és megcsókolt. - menjünk - fogta meg a kezem nevetve és tovább sétáltunk a kijelölt úton. - Itt van az utolsó – mondta és felkapta földbe szúrt zászlót és a kezembe adta. - Hatig még van egy fél óránk... - Mennyire vagyunk messze? – kérdeztem, hátra fordulva, hogy lássam mennyire is lehetünk távol. - Annyira nem. De ha levágjuk az utat, akkor biztos visszaérünk időben és még időnk is lenne egymásra. - Le tudjuk vágni az utat? – néztem rá meglepődve. - Aha. - De biztos? És ha eltévedünk? - Nem fogunk. Bízz bennem – fogta meg a csuklóm és bevonszolt a sűrűn álló fák közé. - sokszor csináltam már ezt. - Ha eltévedünk, megöllek – mondtam kissé fenyegetően, hogy biztosan tudja, nem jár, jól ha rossz irányba vezet. - Nem tévedünk el – mondta teljesen magabiztos és nyugodt hangon. Az idő kezdett lehűlni és az égen a nap is kezdett a horizont vonalán eltűnni. Azóta sem engedte el a kezem viszont egy kicsit még így is mögötte sétáltam. Egyáltalán nem tudtam megjegyezni az utat amerről jöttünk, mert hol balra fordultunk, hol pedig jobbra. Úgy érzem, már ő is kezdi elveszíteni a fonalat, főleg úgy hogy már alig látunk. - Azt...hiszem talán itt most balra... - Tudod Hobi a "talán" nem túl meggyőző – emeltem fel a szemöldököm. Tényleg ki fogom nyírni, ha az éjszakát itt, kell töltenünk. - Biztos – jelentette ki még mindig magabiztosan és tovább vonszolt arra amerre ő jónak gondolta. Láttam rajta, hogy egyre jobban kezd elbizonytalanodni, ami kissé megrémített főleg, hogy meg is állt és a körülöttünk lévő fákat kezdte el vizsgálni egy ismerős jelt keresve. - Hobi, ugye nem...? - Nem tévedtünk el - sóhajtott. - Csak érjünk haza… - motyogtam magam elé idegesen. Nagyon meg fogja ám bánni, hogyha az ágyban találja magát alattam. Eltelt körülbelül egy jó tíz perc és még mindig nem vettem észre semmi jelét annak, hogy tudná merre is megyünk. Az idő még jobban lehűlt és már kissé vacogni kezdtem az egy szál dzsekim alatt. Hoseok ismét megállt és nézelődni kezdett. - Hobi. - Jó, igen, kurvára eltévedtünk. Nem tudom, hol vagyunk, merre kéne mennünk, mit kéne csinálnunk. Elbasztam, jó? – emelte fel a hangját és elengedte a kezem majd a mellettünk lévő fa tövéhez ült. - sajnálom. Valószínűleg miattam fogunk megdögleni az erdő közepén. Megérdemelném, hogy miután elfogyott a kajánk megegyél – mondta és a fának dőltötte a fejét. Sóhajtottam egyet és szótlanul leültem mellé. - Csak azt akartam mondani, hogy fázok - néztem rá egy keserves mosollyal. Közelebb csúszott hozzám és magához ölelt. Fejem vállára fektettem ő pedig az enyém felett még jobban magához húzott. - egyébként biztosíthatlak, hogy ha elfogy a kajánk, megöllek és megeszlek – morogtam, és ahogy csak még tudtam közelebb húzódtam hozzá. - Megengedem – mondta nyugodt hangon. - És mit fogunk most csinálni? - kérdeztem. - Megvárjuk, hogy valakinek feltűnjön, hogy nem vagyunk ott. - És mi lenne, ha tovább mennénk? - Akkor még kisebb az esélye, hogy valahogy valamikor kijutunk. Az lenne a legjobb, ha itt maradnánk egy helyben. - Mondtam már, hogy egy idióta vagy és hogy utállak? - Ne haragudj. - Csak menni kellett volna egyenesen azon a retkes úton. Ha valaha is kijutunk innen élve, akkor nagyon teperned kell, hogy kárpótolhass! - Tudom. - És nem fogok megelégedni annyival, hogy megcsókolsz – jegyeztem meg még egy kaján mosollyal az arcomon. - Perverz – kuncogott majd én is elkezdtem nevetni egy kicsit. Egyre jobban kezdtem vacogni a hidegtől és már Hobi ölelése sem volt elegendő ahhoz, hogy melegen tartson. ♦ Hoseok Pov ♦

- Itt van az utolsó - mondtam majd felkaptam a földbe szúrt zászlót - Hatig még van egy fél óránk...
- Mennyire vagyunk messze?
- Annyira nem. De ha levágjuk az utat, akkor biztos visszaérünk időben és még időnk is lenne egymásra.
- Le tudjuk vágni az utat?
- Aha.
- De biztos? És ha eltévedünk?
- Nem fogunk. Bízz bennem - vonszoltam be magammal az erdőbe - sokszor csináltam már ezt.
- Ha eltévedünk, megöllek - morogta.
- Nem tévedünk el - nyugtattam meg. Kezdett sötétedni. Ha vissza akarunk érni, még a levágott úttal is sietnünk kell. Elfordultam a már ismert úton, majd a legközelebbi fánál szintén, majd előre indultam. Az erdő minden pontja teljesen egyformává olvadt és úgy éreztem akármerre megyek, csak egy helyben állunk. - Azt...hiszem - gondolkodtam a tízperces út után - talán itt most balra...
- Tudod Hobi a "talán" nem túl meggyőző - emelte fel a szemöldökét.
- Biztos - jelentettem ki és tovább vonszoltam magammal Jimint. Ahogy a fákat és az előttem terülő kitaposatlan utat figyeltem egyre bizonytalanabb lettem abban, hogy hol is vagyunk. Igazából halvány fogalmam sincs róla, de valahogy biztos ki tudok kerülni. Megálltam, hogy hátha valami ismerős dolgot találok, vagy talán csak egy jelet az egyik fán, de semmi.
- Hobi, ugye nem...?
- Nem tévedtünk el - sóhajtottam. Válaszként csak motyogott valamit alig érthetően. Feladtam a céltudatosnak tűnő bolyongást és már csak arra mentem amerre gondoltam, hogy talán jó lehet. Újabb tíz perc telt el úgy, hogy most már végképp sejtelmem sem volt, hogy merre kéne mennünk. Megálltam és kétségbeesetten nézelődni kezdtem.
- Hobi - kezdett bele Jimin.
- Jó, igen, kurvára eltévedtünk. Nem tudom, hol vagyunk, merre kéne mennünk, mit kéne csinálnunk. Elbasztam, jó? - emeltem fel a hangom, miközben elengedtem a kezét és egy fa tövéhez ültem - sajnálom. Valószínűleg miattam fogunk megdögleni az erdő közepén. Megérdemelném, hogy miután elfogyott a kajánk megegyél - mondtam, miközben a fának döntöttem a fejem. Sóhajtott egyet és csöndben leült mellém.
- Csak azt akartam mondani, hogy fázok - nézett rám egy keserves mosollyal. Közelebb csúsztam hozzá és magamhoz húztam. Fejét a vállamra fektette én pedig a válla felett átöleltem - egyébként biztosíthatlak, hogy ha elfogy a kajánk, megöllek és megeszlek - morogta miközben teljesen hozzám bújt.
- Megengedem - mosolyogtam egy kicsit halványan.
- És mit fogunk most csinálni? - kérdezte.
- Megvárjuk, hogy valakinek feltűnjön, hogy nem vagyunk ott...
- És mi lenne, ha tovább mennénk?
- Akkor még kisebb az esélye, hogy valahogy valamikor kijutunk. Az lenne a legjobb, ha itt maradnánk egy helyben.
- Mondtam már, hogy egy idióta vagy és hogy utállak? 
- Ne haragudj.
- Csak menni kellett volna egyenesen azon a retkes úton. Ha valaha is kijutunk innen élve, akkor nagyon teperned kell, hogy kárpótolhass!
- Tudom.
- És nem fogok megelégedni annyival, hogy megcsókolsz.
- Perverz - kuncogtam, majd egy kicsit ő is nevetni kezdett.
A levegő a kelleténél sokkal jobban lehűlt. Valószínűleg ez volt az év első igazán téli idője. Jimin a karjaim alatt egyre jobban didergett. Bőre jéghideg volt, és karja libabőrös lett - hogy vagy képes eljönni egy erdőbe, egy tavaszi dzsekibe? - kérdeztem, miközben levettem magamról a vastagabb ruhadarabot és a hátára terítettem.
- Hobi vedd vissza, meg fogsz fázni...
- Sokkal rosszabb lenne, ha miattam te betegednél le - mondtam, majd végül elfogadta a dzsekim és magára zárta.
Néma csöndben ültünk így, fázva és egy kicsit félve attól, hogy nem tudunk mit csinálni. Az idő egyre csak hűlt lefele, és lassan már nem éreztem az ujjaimat. Jimin teste teljesen lehűlt és úgy kuporodott a kezem alatt. A szél is felerősödött, amitől csak még jobban rázott minket a hideg. Jimin a fejét vállamról a combomra fektette, és összekuporodva pihent rajta. Kezemmel a hajtincsei között kezdtem játszani.
- Ho-Hobi én, na-nagyon fá-f-áradt vagyok - vacogott az ölemben fekvő.
- Ne aludj el. Ilyen hidegben nem lenne jó ötlet - mondtam, miközben kisimítottam az arcából a kósza hajtincseit.
Ismét elért minket ez a nyomasztó némaság, amiben csak a reszkető szuszogásunk és lélegzetvételünk hallatszódott. Úgy éreztem, hogy a szemhéjamat nem sikerül túl sokáig fent tartanom. Mintha több kiló nehezedett volna rá, egyre jobban kellett küzdenem, hogy ne aludjak el. Végül becsuktam a szemem és feladtam a küzdést az álmosságom ellen. Mielőtt viszont el tudtam volna aludni egy hangos reccsenésre pattant fel mindkét szemem.
- Mi volt ez? - ült fel Jimin rémült arccal. Hozzám húzódott és félve nézett körbe az erdő minden pontján.
- Szépfiú - nevettem - csak letört egy ág. Nem lehetsz ilyen félős.
- Persze. Túl sok horror filmet láttam, hogy ezt elhiggyem - férkőzött hozzám még közelebb, arcát a nyakamhoz fúrva.
- Mondjuk, ha ennyire hozzám bújsz minden alkalommal, amikor félsz, sűrűbben foglak megijeszteni - adtam a homlokára egy puszit - te félős.
- Hagyj már - nevetett.
Ismét hűlt a levegő. Jimin arcának teljesen eltűnt a színe és hófehérre váltott a bőre. Én is hasonlóan nézhettem ki. Szerelmem minden mozdulatával próbált még szorosabban ölelni, hogy ezzel jobban melegítsen minket.
A sötétben kirajzolódtak a fűszálak és az erdő egy két eleme is, ami sokkal rémisztőbbé tette a helyet.
Hosszú idő telt el, mire beláttam magamnak, hogy rettentően félek. Egyre nyomasztóbb lett a köztünk lévő csönd és a kisebb reccsenések is rémisztőbbé váltak. A füvön pihenő lehullott levelek zavaró zörgésbe kezdtek.
- Jimin ezt te csinálod? - kérdeztem.
- Mit? Mozdulni se tudok Hobi - nyöszörgött.
- De akkor mi a... - kezdtem bele, amikor megéreztem a lábamon átkúszó vékony testet. Mit sem törődve Jiminnel leráztam magamról és felugorva rugdosni kezdtem a levegőbe, hogy ezzel leszedjem lábamról a csúszómászót. - EGY KIBASZOTT KÍGYÓ! BASZD MEG JIMIN SEGÍTS MÁR! SZEDD LE RÓLAM EZT A SZART KÖNYÖRGÖM! - üvöltöttem könyörgő hangon, miközben még mindig a levegőbe rugdostam.
- Hobi nyugodj már meg már lejött - állt fel mellém, hogy megállítson.
- LÁTTAD TE MEKKORA VOLT EZ? MIÉRT VAN ITT EGY KIBASZOTT KÍGYÓ? HOGY ENGEDHETNEK BE IDE KISKORÚ GYEREKEKET FELÜGYELET NÉLKÜL? - ordibáltam.
- Hobi. Kb 50 centi lehetett és nem kígyó, hanem sikló. Hogy is mondtad nem olyan rég rám? Félős? - nevetett fel.
- Ez nem vicces - mormogtam miközben visszaültem a fa tövéhez - tudod, te mennyire utálom a kígyókat?
- Valahogy feltűnt - ült ő is visszamosolyogva - mennyi lehet az idő? - Olyan fél nyolc és a halál között. Szerinted hány ilyen szerencsétlen van, aki így eltéved?
- Csak te vagy ilyen szerencsétlen - sóhajtott, majd visszadőlt a vállamra.
Nagyjából háromnegyed óra múlva Jimin már elaludt mellettem, egész testében remegve, ellilult ajkakkal és legyengült ujjakkal feküdt rajtam. Remegve szuszogott nyakamba hűvös szájával. Remegő kezeit óvatosan két tenyerem közé szorítottam ezzel próbálva melegíteni. Lassan masszírozni kezdtem az ujjait, hátha ezzel megindul benne a vérkeringés. Az erőm kezdett elhagyni, és a testemnek egy porcikáját se éreztem. Rettentően hideg volt, mintha december közepén járnánk, a leghidegebb, legzordabb időben. A szemem újra próbált lecsukódni, de még nagy nehezen résnyire tudtam nyitni. A fák közül éles fény hasított át felénk ezzel megvilágítva minket. Újabb fénycsík tört át az erdő szembe lévő oldalától.
- Jimin... JIMIN! Megtaláltak. Kelj fel! Kelj már fel! - lökdöstem Jimint kiabálva.
- Mi-mi tö-történt? - nézett rám reszketve.
- Gyere! - ragadtam meg a kezét ezzel felhúzva őt a földről és megindultam a lámpafény irányába.

♦ Jimin Pov ♦ - Hogy vagy képes eljönni egy erdőbe tavaszi dzsekiben? – kérdezte miközben, levette magáról vastagabb dzsekijét és rám adta az engedélyem nélkül. - Hobi vedd vissza, meg fogsz fázni... - Sokkal rosszabb lenne, ha miattam te betegednél le – mondta de, nem volt már erőm vitatkozni vele ezért magamra húztam. Ezt követően néma csöndben ültünk egymást melegítve, ahogy csak tudtuk. Még jobban besötétedett és már csak a tőlünk alig pár méterre álló fákat láttuk. Teljesen kihűlt a testem és ahogy éreztem szerelmemé is. A szél hirtelen felerősödött és ettől még inkább vacogtunk a hidegtől. Ahogy telt az idő úgy kezdtem el elálmosodni és Hobi válláról a combjára fektettem a fejem és magzat pózba felhúzva a lábaim pihentem rajta, ő pedig a hajtincseimmel kezdett játszani ujjaival. - Ho-Hobi én, na-nagyon fá-f-áradt vagyok. - Ne aludj el. Ilyen hidegben nem lenne jó ötlet – mondta és arcomból kisöpörte a szemembe lógó hajszálakat. Ismét hosszú csönd lett közöttünk. Alig tudtam már a szemhéjamat nyitva tartani ne, hogy elaludjak, de nem bírtam már az álmossággal. Lassan kezdett a hatalmába keríteni az álom, de ekkor meghallottam amint roppant valami tőlünk nem messze. - Mi volt ez? – ültem fel gyorsan és Hobi mellé húzódtam, majd szememmel kerestem a hangforrás pontját. - Szépfiú - nevetett - csak letört egy ág. Nem lehetsz ilyen félős. - Persze. Túl sok horror filmet láttam, hogy ezt elhiggyem – férkőztem hozzá még jobban és arcom nyaka hajlatába fúrtam. - Mondjuk, ha ennyire hozzám bújsz minden alkalommal, amikor félsz, sűrűbben foglak megijeszteni – adott homlokomra egy puszit. - te félős. - Hagyj már – nevettem. Hobi arca teljesen elveszítette egészséges állapotát. Teljesen megrémített az a gondolat, hogy mi lesz, ha itt halunk meg és ez életünk utolsó együtt töltött idője. Az egyik kezemmel teljesen magamhoz húztam szerelmemet és próbáltam minél jobban melegíteni. Hosszú idő telt el és már az eddig pár méterre álló fákat sem láttuk a korom sötéttől. - Jimin ezt te csinálod? – kérdezte Hoseok. - Mit? Mozdulni se tudok Hobi – nyöszörögtem. - De akkor mi a... – kezdett bele mondandójába, de hirtelen felugrott és a levegőbe kezdett rugdosni. - EGY KIBASZOTT KÍGYÓ! BASZD MEG JIMIN SEGÍTS MÁR! SZEDD LE RÓLAM EZT A SZART KÖNYÖRGÖM! – üvöltött könyörgő hangon miközben még mindig nem hagyta abba a levegőbe rugdosást. - Hobi nyugodj már meg már lejött – álltam fel mellé, hogy lenyugtassam. - LÁTTAD TE MEKKORA VOLT EZ? MIÉRT VAN ITT EGY KIBASZOTT KÍGYÓ? HOGY ENGEDHETNEK BE IDE KISKORÚ GYEREKEKET FELÜGYELET NÉLKÜL? – ordibált torka szakadtából. - Hobi. Kb 50 centi lehetett és nem kígyó, hanem sikló. Hogy is mondtad nem olyan rég rám? Félős? – nevetettem ki most én. - Ez nem vicces – mormogta miközben visszaült a fa tövéhez. - tudod, te mennyire utálom a kígyókat? - Valahogy feltűnt – ültem én is vissza. - mennyi lehet az idő? - Olyan fél nyolc és a halál között. Szerinted hány ilyen szerencsétlen van, aki így eltéved? - Csak te vagy ilyen szerencsétlen – sóhajtottam, majd újra a vállára dőltöttem a fejem. A fáradtság ismét felülkerekedett rajtam és elnyomott az álom. Körülbelül egy húsz perc múlva Hobi kiabálása ébresztett. - Jimin... JIMIN! Megtaláltak. Kelj fel! Kelj már fel! - Mi-mi tö-történt? – néztem fel rá, reszketve. - Gyere! – ragadta meg a kezem és felhúzott a földről, majd megláttam a fénycsóvákat, amelyek át villantak a fatörzsök között. - Hé!! HÉ!!! ITT VAGYUNK – üvöltött Hoseok annyira amennyire csak tudott és rohantunk a fények után.