Little Butterfly 2. Fejezet 2. Rész / Egy régi barát és rég látott rokonok

♦ Hoseok Pov ♦


- Hát akkor szia - mosolyogtam rá, majd derekát átölelve magamhoz húztam. Karjait a nyakam köré fonta, majd lassan csókolni kezdtem. - Szia - köszönt el ő is elválva ajkaimtól. Egy helyben állva figyeltem még, ahogy bemegy a házukba. Az ajtóban még egyszer rám mosolygott, majd becsukta azt. - Woo Jin? - hallottam egy ismeretlen női hangot, ahogy apám nevét mondja.


Körbe néztem, hogy meglássam ki keresi apukámat. Nem volt nehéz megtalálni, hiszen az utcán csak egyetlen egy nő volt, nem messze tőlem. - Tessék? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Ooo... Ne haragudj... Azt hiszem összekevertelek egy nagyon régi ismerősömmel. - Jung Woo Jin? - kérdeztem. - Talán ismered? - Az apám - húztam ki magam büszkén. Az ismeretlen nő széles mosollyal közelített felém. - Hyomin vagyok - nyújtott kezet. - Hoseok. - Rémisztően hasonlítasz apádra. - Honnan ismeri? - Hát... Középiskolából. Egyik legjobb barátom volt - sóhajtott egyet - Hogy van most? Hogy lehet hogy te...? - aztán megakadt és csak lehajtotta a fejét. - Hogy én? - bámultam rá egyre értetlenebbül. - Hát... Úgy értem... Tudsz valamit egy bizonyos Min Junról? - persze hogy tudok. Jimin apukája. Az én apukám volt szerelme. Elég volt ez a név és már sejtettem is mire céloz. - A szomszédunk - bólogattam - itt lakik előttünk. - Neki a fia az akivel előbb.... - A párom - mosolyogtam büszkén, mire ő is szélesen visszamosolygott. - Ez különös. - Miért? - kezdtem magam kínosan érezni. - Az apukád az ő apukájával... - Együtt volt? - Hát tudsz róla? - lepődött meg. - Volt egy sejtésem... Nem tudja... Nem tudja, hogy történt? Hogy miért szakítottak? - Én egész idáig azt se tudtam, hogy szakítottak. Nagyon keveset tudok, de ha akarod mesélhetek egy kicsit. Mondjuk egy kávé mellett - valójában nincs jobb dolgom. Rápillantottam a telefonom órájára. Fél négy van. Mindenképp szeretnék tudni minél többet. - Oké legyen - mondtam, majd megindultunk a legközelebbi kávéházba. Beültünk és amint kikérte a kávéját már mesélni is kezdett. - Szóval... Apukád amióta ismerem melegnek vallja magát. Vagyis... Eddig annak vallotta magát... Ez a kávé isteni - szürcsölt bele a poharába - te nem iszol? - Nem... Folytatná? - Jaj bocsi. Persze. Szóval ő és Min Jun osztálytársak voltak. Mindenhova együtt mentek és szinte mindent együtt csináltak. Aztán apukád elmondta nekem, hogy ő meleg és többet érez Min Jun iránt. Egy évig titkolta, majd elmondta az egyik barátjának, akivel ezután nagyon összevesztek. Össze is verekedtek egyszer elég durván. És annyira megharagudott, hogy egy iskola gyűlésen kikiabálta, hogy apukád meleg. Minden egyes szavára emlékszem annak a rohadéknak. 
Sírt. Keservesen sírt apukád, napokon keresztül. Nem mert bemenni Iskolába és nem mert beszélni Min Junnal. Azt mondta hogy azokban a napokban csak velem beszélt, én pedig egyetlen egyszer voltam nála. Tíz kilót fogyott a stressztől a szülei pedig nem értették mi ütött belé. Nem mondott nekik semmit, csak sírt. Aztán elment hozzá a barátod apukája és valahogy megvigasztalta. Másnap kézen fogva jöttek iskolába. Összejöttek és onnastól kezdve végig együtt voltak. Irtó aranyosak voltak. Egyikőjüknek se tudták a szülei ezt az egészet. Ez után már fogalmam sincs mi volt, mert elköltöztünk. De azt tudom, hogy mindennél jobban szerették egymást és soha senki kedvéért nem váltak volna szét. Nem tudom mi történhetett. - Azta... - mondtam teljesen megfeszülve a meglepettségtől - Ez... Elképesztő. - Az - sóhajtott majd az utolsó kortyot is megitta a poharából - És most hogy van? Boldog? Boldogak vagytok? Jól éltek? Tartja a kapcsolatot Min Junnal? És te meg a fia.. - Jimin - segítettem ki. - Szóval Jimin... Hogy történt? - könyökölt az asztalra. - Hát... Gyorsan azt hiszem - mosolyogtam visszaemlékezve az első pillanatokra - Szeptember elején megismertem és rá három napra már együtt voltunk. Nem tudom mit mondhatnék... - Szereted? - bombázott le gyorsan a kérdéssel. - Persze, hogy szeretem. Elég nagyot kockáztattam amikor elmondtam anyának, hogy meleg vagyok és szeretem őt. - Apukád is tudja? - Igen tudja. - És még nem mesélt neked Min Junról? - Nem... De... Majd beszélek vele - sóhajtottam - Köszönöm az infót. - Ugyan. Ha tudok segíteni - mondta miközben előhúzott egy tollat és egy szalvétára felírta a számát - csak hívj fel. Aranyos fiú vagy Hoseok. - Uh.. Köszönöm - mosolyogtam kissé zavartan. Kiléptünk a kávézóból és miután elbúcsúztunk, mindketten elindultunk haza. Mindenképp beszélnem kell apával.

Hazaérve ledobtam a még mindig hátamon pihenő táskám és fáradtan leültem a kanapéra. Üres tekintettel bámultam magam elé. Ha annyira szerették egymást a szüleink, akkor miért van az, hogy most mind kettőjüknek felesége van? Vajon ha rákérdeznék.... Hogy is akarnék rákérdezni? Odamegyek hozzá és lebombázom a kérdéssel, hogy "Miért szakítottál Jimin apjával?" teljesen bolondnak nézne. Nem is kéne erről az egészről tudnom. Apával meg nem is beszéltem egy hete.
- Szia öcsi - ült le mellém nővérem átölelve derekamat, amit mosolyogva viszonoztam. - Miújság? - Hosszú napom volt... - sóhajtottam - fáradt vagyok. - Jaj tényleg - mosolygott szélesen - rossz lehet iskolába járni. - Menj a francba - felemeltem egy díszpárnát és neki dobtam. Felnevetett, majd a telefonja zúgására farmerja zsebébe nyúlt és meglátva az üzenetét elkomolyodott. Sóhajtott egyet majd visszadugta a készüléket a zsebébe. - Baj van? - érdeklődtem. - Dehogy - erőltetett magára egy elég gyenge mosolyt - Jiminnel miújság? - Naaaaa..... Ne tereld a szót - fontam össze karjaimat mellkasom előtt. - Mi történt? - Tényleg semmi komoly... - Csak? - Csak... - kezdte - Megismertem egy fiút. És most fogalmam sem volt arról, hogy mióta itthon vagyok mi van vele. Aztán tegnap felhívott és azt mondta, hogy jó lenne, ha ott lennék mellette és hogy hiányzom neki. Most pedig írt egy barátnőm, hogy látta egy lánnyal kézen fogva. Miért ilyen fasz minden pasi Hoseok? - rekedtesre fordult a hangja és a padlót kezdte bámulni. - Szóval megismertél egy fiút, aki bejön neked és nem szóltál - jegyeztem meg sértődötten. - Nem pont ez volt most a lényeg - kuncogott egy kicsit. - Hé figyelj - öleltem át a vállát - tudom, hogy ez rohadtul nem segít semmit, de az ilyen gyökerek egyáltalán nem érdemelnek meg egy olyan lányt mint te. Rájuk se nézz. Meg ha véletlen rá is tévedne a tekinteted azzal a lendülettel köpd őket arcon - adtam egy puszit a homlokára. Felnevetett és lehajtotta a fejét a vállamra. - Sose fog senki úgy szeretni mint te Jimint, igaz? - Biztos vagyok benne, hogy elég hamar meg fogod találni azt a személyt, aki úgy szeret téged mint én Jimint. - Legyen igazad - ütögette meg a mellkasom, majd egy lendülettel felállt és a lépcső felé vette az irányt. Ránéztem a telefonomra. Hét óra van. Erőt vettem magamon és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan lefürödtem, majd befeküdtem az ágyamba. A telefonomat elő kapva piszkáltam azt még egy kicsit, amikor valaki kopogott hármat az ajtómon.


♦ Jimin Pov ♦


- Jimin! – kiáltott fel anya, ahogy beléptem az ajtón kicsit meg is botlottam a cipőkben. Várjunk.. sosem szokott cipő lenni az ajtó előtt. - Jimin oppaaa!! – csendül fel egy vékonyka hang, de amire felnéztem már egy kislány karjai között találtam magam. Hosszú hajtincsei csikizték az orrom már pont annyira, hogy majdnem tüszköltem, de elengedett és mosolyogva megállt előttem unokatestvérem, akit már vagy három éve nem láttam. - Seulgi – mosolyogtam rá. Haja két lófarokba volt kötve és hosszú hajtincsei leértek egészen a szoknyája széléig. Még mindig csillogó tekintettel bámult. Levettem a cipőm és felállva megfogtam a kis kezét és bementünk a nappaliba. Az asztal körül ült a fél rokonságom, amire kitágult szemekkel anyára néztem, aki csak megvonta a vállát. - Jimin – állt fel nagynéném, anya testvére. Ahogy körbenéztem a többieken, mindenki iszonyatosan sokat változott. De egyáltalán nem értem mire most ez a nagy összegyűlés. - Nagynéném – sétáltam hozzá, és jó szorosan megölelt. Seulgi pedig kezemet elengedve, édesanyám ölébe helyezkedett. Iszonyatosan aranyos ez a lány a kis tütüjében. Köszöntöttem a többieket is majd leültem a földre, ugyanis már nem volt több szék. Őszintén szólva nem nagyon érdekelnek a régi sztorijaik, amiket már vagy milliószor hallottam ezért elővettem a telefonom és játszani kezdtem. Pár perc elteltével ismét az apró kezecskéket éreztem meg karomon. Oldalra néztem és Seulgi érdeklődően nézte a kezemben lévő tárgyat. - Oppaa én is játszani akarok – rázta meg a karom. Felnevettem, és átnyújtottam a nem túl nagy telefonom, ami az ő kezébe hatalmasnak tűnt. Látszott rajta, hogy nem igazán érti a játék lényegét ezért fölé hajoltam, hogy elmagyarázhassam neki. - Mindig három színt húzz össze – mutattam neki a telefonon. – vagy négyet és akkor kapsz egy ilyen labdát, amit ha felcserélsz a.. – tette rá mutató ujját a képernyőre és elhúzta a kis ikont egy másikkal. - Jó jó tudom már oppa – hessegette le kezeimet magáról. Elmosolyodtam és újra mellé helyezkedtem, hogy lássam, mit csinál. 
Jó pár óráig ezzel szórakoztunk. Ahogy telt az idő teljesen megfeledkeztünk a körülöttünk lévőekről. - Jimin – nézett fel rám Seulgi. – Meguntam – mondta, majd ásított egy nagyot és fejét combomra dőltötte. Eszméletlen aranyos. Elvettem kezéből a mobilomat, amin már kevesebb, mint öt százalék volt. - Seulgi – szólt édesanyja, felállva az asztaltól. - Psszt – emeltem szám elé a mutató ujjam, majd unokatesómra néztem, aki már mély álomba merült. Felálltak a többiek is az asztaltól és megindultak a bejárati ajtó felé. Lassan felemeltem Seulgi fejét combomról, majd karjaimba vettem és úgy adtam oda apró testét nagynénémnek, aki vállára dőltette fejét majd a kis cumiját szájába dugta. Közelebb léptem hozzá és óvatosan homlokára pusziltam a csöppségnek. Kár, hogy megint nem látom őket jó pár évig. Elköszöntem a többiektől is majd anyum egy nagy sóhajjal leült a kanapéra. - Huh, ilyen sem volt még – mondta maga elé. Apa is mellé ült és átölelte vállát. - Készülj fel, mert most már lesz - nevetett fel. - Micsoda? – lepődtem meg kijelentésén. - Igen, vagyis egy hónapba minimum egyszer eljönnek – mondta felém fordulva. – Ja és Jimin – állt fel, majd elém sétált. – Ma hajnalban elmegyek. - Mi? Apa, de hát.. ahj.. – öleltem meg. - Sajnálom Jimin – mondta. Nem sokra megyek a sajnálatával. Azt hittem végre itthon marad több ideig egy hétnél. - Karácsonykor jönni fogok, de még lehet előtte is – mondta egy halvány mosollyal. Nem túl biztató.
Felmentem az emeletre, lezuhanyoztam és lefeküdtem. Elő vettem még a telefonom és feltettem tölteni, de ekkor láttam, hogy Hoseok írt egy üzenetet.
,,Jimin. Beszélnünk kéne. Fent vagy még?" - basszus, jóval később láttam meg az üzenetet. Remélem nem haragszik és nincs nagy baj. ,,Felhívhatlak?” –válaszoltam gyorsan, miután egy perccel már meg is csörrent a telefonom az ő nevét kiírva.Gyorsan elhúztam a zöld ikont és fülemhez emeltem a készüléket. - Baj van? – kérdeztem. - Nem mondanám nagy bajnak... Beszéltem apával. Meg egy régi ismerősével. Most már biztos, hogy együtt voltak. - Ahh... Basszus, gondoltam – sóhajtottam egy nagyot. - de miért lett vége? És most miért van feleségük? - Nem tudom... Annyit mondott, hogy nem úgy jött össze ez a dolog ahogy várták. De biztos, hogy nem önszántukból lett vége. Vagyis apukám biztos nem akarta. Azt mondta, hogy sokkal jobban szerette apukádat, mint most anyát – mondata végére elcsuklott kissé a hangja. Lefagytam. Ez túl sok információ egyszerre. - Azta... – szólaltam meg halkan. - Meg kell tudnunk mi történt, Jimin. Én nem akarom hogy velünk is ez legyen... - Hobi fogd be! Mi nem fogunk szakítani még egy elég hosszú ideig. Úgy körülbelül soha, ha rajtam múlik. Oké? – emeletem fel a hangom. Kizárt, hogy én valaha is szakítsak vele! - Oké – válaszolt, megkönnyebbült hangon. - holnap folytatjuk Szépfiú – ásított egy nagyot. Annyira édes.. bárcsak ott feküdhetnék mellette. - Aludj jól. - Szép álmokat Hobi. Szia – köszöntem el, mosolyogva és kinyomtam a telefont. Magamra húztam a takarót és az ablak felé fordultam. Az utca lámpái kissé bevilágítottak. Már megint elfelejtettem elhúzni a függönyt. Vajon apa akart szakítani? Vagy teljesen más ok miatt szakadtak el egymástól? Annyira aggaszt ez az egész dolog. Durva belegondolni, hogy én és Hoseok most nem lennénk. Nem lenne anya, nem lenne semmi.. és ha Hoseok apja nem is szereti úgy a feleségét akkor miért vette el? Aish, kezd megfájdulni a fejem. Ahogy Hobi utolsó szavait juttattam eszembe, holnap folytatni fogjuk. Kíváncsi vagyok mit tudott meg még. Átfordultam a másik oldalamra majd lehunytam a szemeim és elaludtam.

♦ Hoseok Pov ♦

- Ki az? - kérdeztem. - Én vagyok az - hallotam apám mély, rekedtes hangját - bemehetek? - Persze, gyere - ültem fel az ágyon az ajtó felé fordulva. - Szia - mosolygott kedvesen, majd leült a lábamhoz. - Szia - köszöntem vissza meglepetten. Nem szokott így nyitni felém. - Mit szeretnél? - Hát... Csak gondoltam beszélhetnénk - vakarta meg a homlokát - Úgy értem... Nem is beszéltük meg még, hogy... Szóval... A múlt hetet - szóval most akar arra kitérni, hogy ő is volt hasonló helyzetben? - Ömm... Hallgatlak. - Én csak azt akartam, hogy tudd, hogy bármikor beszélhetünk róla. Úgy értem én megértelek. Vagyis nem zárkózom el a témától. Sőt, szeretném tudni hogy hogy vagy. Én... Örülök, hogy boldog vagy. - Oké - néztem még mindig meglepetten. - Csak ennyi? - A-azt hiszem... Ha akarod megyek is - azzal felállt és az ajtó felé ment. - Ne! - kiáltottam utána, mire megkönnyebbülve visszafordult. - Úgy értem... Szeretnék kérdezni valamit. - Micsodát? - Hát... A dolgozó szobádban van egy kép az íróasztalodon. Te vagy rajta fiatalon és egy másik srác - kezdtem mondani, de elfehéredett arca láttára elakadtam mondandómba. Sóhajtott egyet, majd visszaült hozzám. - Szóval... Ki van melletted? - Valójában ezért jöttem - Megdörzsölte felkarját és mosolyogva megrázta a fejét - Én is voltam fiatal. Nem tudtam, hogy mit is érzek pontosan. Olyan voltam mint te. Azt hiszem teljesen olyan. - Mit akarsz mondani? - A mellettem lévő férfi Jimin apja - csend telepedett közénk. Az arcomat kezdte fürkészni, én pedig próbáltam elég meglepetten nézni. - Tudod mi... Nem csak barátok voltunk. - Meleg voltál? - Ez annyira bonyolult. Azt se tudtam még hogy mit akarok. Én... Én csak... - Apa, válaszolj egyenesen kérlek. - Nem tudom fiam. Nem tudom. Fogalmam sincs mi voltam. Én csak.. - Miért szakítottatok? - tettem fel a legfontosabb kérdést. - Hagyjuk ezt kérlek - rázta meg a fejét. - Nem. Te akartál beszélni, akkor válaszolj - förmedtem rá, mire teljesen lesokkolva bámult rám. - Egyikőnknek sem úgy jött össze ez a dolog ahogy vártuk. Akkor még minden olyan más volt. - Szeretted őt úgy mint anyát? - vágtam a szavába teljesen merev tekintettel. Becsukta a szemét és egyre nagyobb levegőket kezdett venni. Megtámaszkodott a térdén és tovább nézte a padlót. - Válaszolj már könyörgöm! - kiabáltam. - Nem Hoseok. Egyáltalán nem úgy szerettem - nézett fel rám könnytől csillogó szemekkel - Sokkal jobban - nem tudtam mit mondhatnék. Nyeltem egyet és szótlanul figyeltem, ahogy kisétál a szobámból behúzva maga után az ajtót. Üres tekintettel meredtem magam elé körülbelül fél órán keresztül. A telefonom után nyúltam és Jimin nevét kerestem ki a névjegyzékben. Írnom kell neki. Rámentem az üzenet jelre és írni kezdtem. "Jimin. Beszélnünk kéne. Fent vagy még?" Elküldtem az üzenetet és percekig csak bámultam a készüléket. Nem írt, így letettem magam mellé és magamra húzva a takarót forgolódni kezdtem. Újabb fél óra telt el a semmivel, amikor hosszú rezgésbe kezdett mobilom. Utána nyúltam és Jimin nevét láttam meg felvillanni. "Felhívhatlak?" Igazából jobban szerettem volna most megölelni és hozzábújva elmesélni neki az egészet. Nem akartam ezen a szaron át beszélni hozzá, de hát ha már egyszer én írtam neki, nem hagyhatom, hogy izguljon. Ahelyett, hogy visszaírtam volna neki a neve melletti zöld jelre nyomtam és hívni kezdtem. Szinte egyből fel is vette. - Baj van? - kérdezte ijedten. - Nem mondanám nagy bajnak... Beszéltem apával. Meg egy régi ismerősével. Most már biztos, hogy együtt voltak. - Ahh... Basszus, gondoltam - sóhajtott bele a készülékbe - De miért lett vége? És most miért van feleségük? - Nem tudom... Annyit mondott, hogy nem úgy jött össze ez a dolog ahogy várták. De biztos, hogy nem önszántukból lett vége. Vagyis apukám biztos nem akarta. Azt mondta, hogy sokkal jobban szerette apukádat, mint most anyát - elcsuklott a hangom, Jimin pedig néma csöndben hallgatott a túloldalon. Csak a sűrű lélegzet vételét hallottam. - Azta... - szólalt meg végül halkan. - Meg kell tudnunk mi történt, Jimin. Én nem akarom hogy velünk is ez legyen... - Hobi fogd be! Mi nem fogunk szakítani még egy elég hosszú ideig. Úgy körülbelül soha, ha rajtam múlik. Oké? - emelte fel hangját szinte már dühösen. Bele se merek gondolni, mi lenne velem, ha elveszíteném ezt a fiút. Nem akarok egy olyan emberrel élni akinél valaki mást sokkal jobban szeretek. Nem akarok úgy élni mint apa. - Oké - válaszoltam végül mosolyogva. - holnap folytatjuk Szépfiú - ásítottam - Aludj jól. - Szép álmokat Hobi. Szia - köszönt el végül és rám nyomta a telefont. Visszaraktam magam mellé a telefonom és nyakig takarózva aludni kezdtem.

Sziasztok! 

Ismét egy kis tájékoztatást írnánk ide nektek, ismét. :)

Az előző bejegyzés végén igaz azt mondtuk, hogy nem lesz külön oldal az új szereplőknek de beláttuk, hogy muszáj lesz mert vannak egy páran akik fontos szereplői lesznek ennek a fejezetnek.

Ide kattintva megtudjátok nézni őket: 

~ Új szereplők ~